MABIM vissza és előre tekintés

2015.jpgJelenleg egy megújulási, újragondolási folyamatban vagyunk! Új kihívások, feladatok és lehetőségek állnak előttünk, amelyek új vagy legalábbis másfajta válaszokat követelnek tőlünk, mint amelyeket korábban adtunk.

Ugyanakkor van egy világos látásunk abban, hogy milyen elvek, értékek mentén kell ezeknek a válaszoknak megszületniük.

Három kifejezésben fogalmaztuk meg, hogy miben szeretnénk az ifjúságok segítségére lenni, velük együtt építkezni: evangelizációs fókuszú, gyülekezet kompatibilis és hely specifikus munka.

Ennek fényében igyekszünk koordinálni a nagyobb rendezvényeket (pl. táborok, konferenciák stb.), segíteni a helyi kezdeményezéseket.

Ugyanakkor szeretnénk a kisebb, speciálisabb szolgálatokat beindításában, megerősítésében előrébb lépni.

Külön foglalkozunk az ifjúsági munkában vezetőként feladatot vállalókkal, akik számára képzéseket, konferenciákat szervezünk.

Erőteljesebb munkát igényel a fiatal házasok és fiatal felnőttek felé való szolgálat.

Az egyetemi, a középiskolai misszióban több együttműködésre és erőforrásra lesz szükség ahhoz, hogy előrébb lépjünk! Ennek tudatában tettünk lépéseket a következő időszakra nézve!

Amikor az országban különböző ifjúságokat látogatok meg, látom, hogy Isten munkálkodik bennünk és általunk! Örülünk, hogy nagyon sok segítséget, bátorítást, tanácsot kaptunk!  Istennek vagyunk hálásak az elmúlt évek vetéséért és hisszük, hogy lesz ennek aratása is. 

Istentől megáldott évet kívánok! 

A bejegyzés trackback címe:

https://benjaminbacso.blog.hu/api/trackback/id/tr847027589

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

benjaminbacso

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

süti beállítások módosítása