Vasárnap a célokról fogok beszélni Rákoshegyen, a Baptista Gyülekezetben. Mint a MABIM IB vezetője nagyon fontosnak tartom, hogy eljussak a lehető legtöbb helyre!
Köszönöm Benczének a meghívást!
Először az Unless csapatával! Öröm!
Vasárnap a célokról fogok beszélni Rákoshegyen, a Baptista Gyülekezetben. Mint a MABIM IB vezetője nagyon fontosnak tartom, hogy eljussak a lehető legtöbb helyre!
Köszönöm Benczének a meghívást!
Először az Unless csapatával! Öröm!
Ma voltunk a Lovardával egyeztetni a 2016-os időpontot a Debreceni Ifjúsági Konferenciára. Az utóbbi években egyre több fiatal fordul meg nálunk, a három nap alatt 1000 ember látogat el hozzánk. Minden évben felmerül a kérdés: miért csináljuk? Megszokásból? Miattatok? Istenért?
A válaszom nagyon egyszerű: Istennel, értetek! Évről évre célként tűzzük ki, hogy úgy akarunk engedelmeskedni Istennek, hogy abból az ide látogatók a legtöbb áldást nyerjék! ...
Ratalics Lászlóval, a Hajdú-Bihari Napló főszerkesztő-helyettesével együtt voltunk a vendégei Tóth Csabának, az Press-szó című műsorában.
C.S. Lewis és J.R.R. Tolkien, a két tehetséges szerző és tanító, barátok voltak. Mindketten oxfordi professzorok, akik elég gyakran találkoztak, hogy megosszák egymással éppen készülő regényeik történetét. Amikor Tolkien A gyűrűk ura c. művét írta többször volt, hogy elkeseredett. Lewis azonban folyamatosan bátorította barátját, hogy ne hagyja abba az írást. "Hol a következő fejezet? Most már nem adhatod fel"- mondta Lewis ilyenkor. A későbbi évek során ...
"A pletykás és az együttérző barát közti különbség hasonlít a hentes és a sebész közti különbséghez. Mindkettő húst vág, de más célból."
"Az emberek a világban aszerint tájékozódnak, hogy milyen térképet rajzolnak számukra az általuk olvasott újságok írói, szerkesztői és kiadói." Bernard Cohen
A "Nemzetközi Vezetői Csúcskonferencia (GLS – Global Leadership Summit) egy felekezetek közötti szerveződés, amelyben a kis- és nagyegyházak is együttműködnek. Ezen a kétnapos, világszínvonalú vezetői eseményen mára már több mint 2 millió jelenlegi és jövőbeli vezető vett részt szerte a világon, több mint 16.000 gyülekezetet képviselve. A Chicago melletti, Bill Hybels által vezetett Willow Creek Community Gyülekezet ad otthont minden év augusztusában az ...
Remek alkalom, amelyen a Kossuth Rádió is jelen volt. Örülök a valódi megtéréseknek és a bátor bizonyságtételeknek.
Hallgasd meg az Istentiszteletet itt .
A képért köszönet Megyesi Zoltánnak!
Különös alkalom lesz ma. 10:04 perctől a Kossuth Rádió tőlünk közvetíti az Istentisztelete, amelyen bemerítésre készülünk. A technika beszerelve és reméljük, hogy mindenki kész. Izgatottan várjuk, hogy Isten mire fogja ezt az alkalmat felhasználni! Örömmel vesszük, ha bekapcsolódsz te is!
A tavaly tavasszal átadott Nagyerdei Stadion és a felújított parkerdő nagy lehetőséget jelent a szabadtéri rendezvények számára. Tekintve, hogy az utóbbi években többször is közösen ünnepelték a Debreceni Pásztorkör gyülekezetei az egyház születésnapját, adta magát az ötlet, hogy kihasználjuk a stadion környéki terület kiváló lehetőségeit. A kezdeményezésünk, hála Istennek, nyitott kapukat talált, így május 25-én nagyszabású rendezvénnyel várjuk ...